A temporius-téveszme diadalútja

Van ellenszere a finnugrista mákonynak?

Nagyjából 150 éve, hogy a megszállóink Világos és Haynau vérgőzös rettenetét a finnugrizmus dominánssá erőszakolásával koronázták meg. Ha a nyájas olvasóban felmerült már a kérdés, mikor lesz vége ennek a közpénzen folytatott téveszme-terjesztésnek és miben reménykedhetünk, akkor erre nem tudok pontos határidőt mondani. Őszinte sajnálatomra.

Egy reménysugarunkat azonban felmutathatom: a temporius-téveszmét. Ez ugyanis - bár sokak előtt ismeretlen - csöndben dolgozik érettünk. A tömeg csak kesereg és morgolódik, miközben ez a derék szövetségesünk sorra dönti le és alázza sárba a finnugrizmus bástyáit. 




1. ábra. A nikolsburgi "tprus" jel az Istennel azonos égig érő fát ábrázolja, 
szibériai mítoszokból tudjuk, hogy az ágak vége az égbolt terhe alatt görbül meg



Mi is az a temporius-téveszme? 

A nikolsburgi ábécé "tprus" jelének egyik magyarázata, amit Máté Zsolt dolgozott ki. Mostanában éppen ez divatozik az akadémikus "tudomány" köreiben. Vesztükre, mert leleplezi a szaktudásuk hiányosságait, a módszereiket, meg a céljaikat is.

A szakirodalomban ezt a nikolsburgi "tprus" jelet a Thelegdi János által közölt "tpru" jellel együtt szokták tárgyalni, mert a "tprus" és a "tpru" hangalak hasonló, bár a jelek kapcsolata (a jelformák kis eltérésének oka) még nem teljesen tisztázott. Lehetséges, hogy az egyik az égig érő fa, a másik pedig a Nap alakjában jelképezi az Istent. A finnugrászok azonban (mint azt Róna-Tas András előadásából is tudjuk) nem tekintik lényegesnek a jelformát, ami a kudarcaik egyik oka. És persze az ősvallási vonatkozásokat sem hajlandók szalonképesnek tekinteni.


2. ábra. Két jel (capita dictionum, azaz szó- vagy mondatjel) Thelegdi János Rudimenta nevű, 1598-ban írt tanulmányából; Thelegdi a fenti két jelet nem az ábécéjében (amelyet az 1. oldalon mutat be), hanem egy attól elkülönülő sorban (a 4. oldalon) teszi közzé


temporius-téveszme jellemzője, hogy igen nagy hibákra, ingoványra építették, amiképpen a korábban előadott többi magyarázatot is. A korábban halva született "tudós" agyalmányok mindegyikének véres a torka. Akadémikus elme számára a helyes válasz megfogalmazása nem is lehetséges igazán, mert a "tprus" mondatjel voltának elismerését tiltja a finnugrista prekoncepció.

Amennyiben ugyanis a finnugrászok elismernék, hogy a "tprus" (tapar us "szabír ős") mondatjel a szabírokkal azonos magyarok Istenének jelképe, akkor két csatát is elveszítenének.

Egyrészt nem lehetne a továbbiakban is az arameus-szogd-ótürk leszármaztatási vonalon magyarázni a székely írás eredetét. E mögül a sohasem bizonyított hipotézis mögül ugyan a Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünk 1993-as megjelenése után sokan (köztük Róna-Tas András, Sándor Klára és Ráduly János is) kihátráltak, de ha valamit mondaniuk kell, akkor sokan mégis erre, vagy valami effélére hivatkoznak. Ha elismernék a szójeleink létét, akkor a székely írást régebbinek, antik szó- szótagoló rendszernek kellene bemutatniuk, amiből származhatnak a sémi írások is, meg a latin ábécé is. Ennek beismerése azonban - egzisztenciális problémák terhe mellett - a számukra tiltva van (ezért tehetett hitet legutóbb Sándor Klára is a konszenzus követése mellett, miközben azt is nyilvánvalóvá tette, hogy a konszenzus mögött nem áll megalapozott tudás).

Úgy áll a dolog, hogy egyesek csak azt tekintik tudományosnak, ha a székely írást alfabetikus írásként kezeljük s már a szójelek létének felvetése is botrányos, eleve tudománytalan dolog lenne. Pedig könnyen belátható, hogy a dolognak éppen a fordítottja lehet igaz: aki csak az általános iskolában megtanult latin alapú írásunkat ismeri és ennek mintájára képzel el (vagy el sem tud képzelni) egy másik írást, az nem a tudományt képviseli, hanem a mérsékelt ismereteket. A szójeleink létére egyébként van forrásunk, amit Németh Gyula még megemlített 1934-ben. Veit Gailel ugyanis az 1500-as években feljegyezte, hogy a székelyeknek az egy hangot jelölő betűik mellett szó- és mondatjelei is vannak. Persze akkor még, amikor e forrás létét Németh Gyula röviden elismerte, Horthy Miklós vezette az országot. Az ő idejében még nem volt megbélyegző a "magyarkodás". Azóta nagy a csend erről és még néhány másik forrásunkról is, de persze nem azért, mert a forrás időközben köddé vált, hanem a temporius-téveszmét világra hozó akadémikus "tudomány" szakmai-etikai színvonaltalansága miatt.

Másrészt a hun eredetű szójeleink létének elismerése esetén a hun-magyar azonosságot nem lehetne továbbra is tagadni, a szokás szerinti jelzőosztogatással és mellébeszéléssel elintézni.


3. Apahidai hun turulok, nyakukon a szójelekkel írt Ragyogó ország mondattal, a székely írás "r" és a magyar heraldika ország jelének hun kori megfelelőjével

E felrémlő lehetőségek (a hun-magyar azonosság és a magyar szójelek létének nyilvánvalóvá válása)  nem képezhetik tudós vita tárgyát a mai magyar "tudományos életben". Inkább letagadják a tényeket, valótlan állításokkal alátámasztják a szójeles írásemlék wikipedia-szócikkének törlését és jelzőket osztogatnak, gúnyolódnak, a mást bizonyító leletek - mint a budapesti hun(?) jelvény - rongálását pedig büntetlenül hagyják. A temporius-téveszme azonban mindezek ellenében is megállíthatatlanul nyomul előre és rontja a történelemhamisítók hadállásait.

temporius-téveszme hatása nehezen írható le, mert ennek a pusztító erőnek nincs elfogadott mértékegysége. Hasonló a gyalogosokat fűszálként letaposó harckocsiéhoz, az őzgidát marcangoló hiénafalkáéhoz vagy a Föld köpenyét felszakító és az élővilágot szinte megsemmisítő nagyméretű aszteroidáéhoz. Cikkünk szempontjából a temporius-téveszme lényege az a mértéktelen megsemmisítés, amit a finnugrászok soraiban végez.

Amíg azonban a harckocsi megfellebbezhetetlen hatását a nagy súlya, a löveg és a motor ereje adja, a hiénákét a falkaszellem és a fogaik sokasága, az aszteroidáét pedig a tömegével párosuló sebessége, addig a temporus-téveszme a hozzá kötődő ostobaságból és aljasságból nyeri a finnugrizmust elsöprő erejét.


Szó- és mondatjel a nikolsburgi ábécében

Több nehézség is van a "tprus" jelnév temporius feloldásával, amelyek megakadályozzák Máté Zsolt hipotézisének elfogadását. Kénytelenek vagyunk a szó magyarázatának részleteibe is belemerülni, mert a hibák sorának kiigazításához erre van szükség.

Máté Zsolt a "tprus" jelnevet tévesen gondolja egy megjegyzés, a latin temporius "korábban" szó rövidítésének.  Abban, hogy ez a "tprus" egy rövidítés, igaza van, mert hiányoznak belőle a magánhangzók. A megjegyzésként való értelmezésére azonban - a többi jelnév között - nincs lehetőség, mert a "tprus" helyesen nem a negyedik, hanem a harmadik sorba tartozik, ahol csak jelneveket találunk (6-8. ábra).

Kezdjük mindjárt a "tprus" szó (pontosabban mondat) "us" végződésével. Ezt az "us"-t a latin jelnévben egyetlen különös jellel írta le a lejegyzője, ami az avatatlan szem számára leginkább egy "q" betűre hasonlít. Mivel eddig minden tudós elemzője "us"-nak olvasta, ami a mondatjel olvasatába is illik, ezért nincs okunk kételkedni az olvasatuk helyességében. Csak azt kell hozzátennünk az eddigiekhez, hogy ez nem valamiféle latinos végződés, hanem az "ős" szavunk korabeli lejegyzése. Az 1400-as években a latin alapú írásunkban ugyanis még nem volt "ö/ő" betű, vagy az nem volt általánosan elterjedve, ezért az ős szavunkat us vagy vs alakban írták.

A nikolsburgi ábécé harmadik sorában a "tprus" jelet követően szerepel egy önálló "us" jel is, amiről már tisztáztuk az önálló szójel voltát, felhasználva hozzá a szójel képi tartalmát is, amely a Tejút hasadékában kelő napisten ősünket jelképezi.

Az akadémikus "tudománynak" a hibás prekoncepciói miatt mindmáig nem sikerült feltárnia az "us" jelünk jelentését. Németh Gyula 1934-ben leírta, hogy „Rejtelmes - legalább egyelőre - a nikolsburgi ábécé us jele is”. Azóta sem akadt senki az akadémikus berkekben, aki ezt a rejtelmet feloldotta volna, mert az "us" szójel voltának felismerését, vagy elismerését kiátkozás terhe mellett tiltja a finnugrista pártfegyelem.

A nikolsburgi ábécében szereplő önálló "us" jel azért is lényeges, mert ha a jelsor végén van egy "us" (ős) szójel, akkor lehet szójelekből alkotott mondatjel a "tprus" is. Ez pedig maga után vonná az igényt a székely írás leírásának gyökeres módosítására. Ez lehet az oka annak, hogy a nyelvészeink egyikének sem akaródzott észrevenni, hogy az "us" az ős szójele. Pedig ezt még az etimológiai szótárainkból is ki lehet hámozni.


Mit árul el az "us" és a "tprus" jelforma?

Az akadémikus "tudomány" a szükséges tudás hiányában és a prekoncepciójuk védelmében lemond a jelforma egzisztenciális kockázatot jelentő értelmezéséről. Ennek hiányában nem is lehet arra számítani, hogy kikecmeregnek az ingoványból és képesek lesznek a székely írás tudományos igényű leírására.

A "tprus" végén szereplő "us" szótag értelmezése miatt szükség van a nikolsburgi ábécében közvetlenül mellette szereplő önálló "us" jel megértésére (7. ábra). Az önálló "us" jel a Tejút hasadékában kelő napisten jelképe. Karácsonykor ugyanis a Nap éppen a Tejút hasadékában kél. Mivel a karácsony már a kőkorban is számon tartott nap volt, érthető, hogy e csillagászati jelentőségű pillanat jelölésére külön jelet alakítottak ki s azt évezredeken át megőrizték. A jel jelentése és a képi tartalom a sumer, kínai és hettita párhuzamok, a magyar honfoglalás-kori és népi ábrázolások, valamint a keresztény mandorla alapján egyértelműen tisztázott (Tejút hasadéka). A keret a hasadék rajza, a benne megjelenő jel pedig a napisten jelképe. A keretben általában a függőleges egyenes, a szár "úr" jele jelenik meg, de előfordul a Ten és más istenjelkép is. Mivel van olyan népi ábrázolás is, ahol a keretben a "tprus" jel népi megfelelője tűnik fel, ebből nyilvánvaló, hogy a "tprus" is a napisten egyik jelképe. Berze Nagy Jánostól tudjuk is, hogy a magyar néphit az égig érő fát (a Tejútat) az Istennel azonosítja.

A nikolsburgi "tprus" jelnév végén ez a tisztázott képi tartalmú "us" (ős) szavunkat találjuk. Semmi okunk sincs arra, hogy a két szomszédos jelnév esetében másként: egyszer magyar jelnévként, máskor meg egy latin megjegyzés végződéseként értékeljük az "us" betűpárt. Olyan értelmezésnek van létjogosultsága, amelyik mindkét jel esetében alkalmazható s ez csak az "us" (ős) olvasat lehet.

Ha a "tprus" esetében is azt fogadjuk el, hogy az "us" végződés az ős szavunkat rejti (s nincs okunk másként eljárni), akkor a "tprus" egy összetett szó s a "tpr"-ben a Simon Péter által már azonosított tapar "szabír" népnevet kézenfekvő felismernünk. A "tprus" jelforma az égig érő fa olyan ábrázolása, ahol az ágak vége az égbolt súlya alatt visszahajlik. A Berze Nagy János által ismertetett szibériai mítoszok meg is mondják, hogy a fa ágai az égbolt súlya alatt görbülnek meg. Ismerünk is olyan avar szíjvégeket, amelyeken a fa ágai lefelé görbülnek, sőt olyan avar és népi faábrázolások is vannak, amelyek tartalmazzák a Tejút hasadékának rajzát, vagyis az "us" jelet. Ezeknek a képszerű ősvallási és népi ábrázolásoknak a jelszerű megfelelője az "us" és a "tprus" jelünk.

A latin ábécében azért nem találni ilyen ősvallási vonatkozású jelformákat, mert a székely írás archaikusabb a latinnál.


temporius akadémikus ragozása

A nikolsburgi ábécé végén kétszer is szerepel (egyszer önállóan, egyszer pedig a "tprus" részeként) az "us", amit a korabeli helyesírással simán el lehet olvasni ős-ként. Meghaladná az "us" elolvasása a nyelvészeink tehetségét? Inkább arra gyanakszunk, hogy nem kívántak szójelet azonosítani a nikolsburgi ábécében.

A tprus jelnév fölötti hullámvonalról azt állítja Máté Zsolt, hogy az elkerülte Németh Gyula figyelmét. Ha ebben igaza van, akkor ugyanezt kell feltételeznünk Jakubovich Emilről is, mert ők ketten írták le a nikolsburgi ábécét s ebben egyetértettek. Amit ők megállapítottak, az maradt vagy 80 évig a tudományos álláspont. Figyelmetlenek lettek volna? Az ugyanott (a jelnév mellett) lévő kettős kereszt alakú korrektúrajeleket minden esetre észrevették és hasznosították is. Ugyanez nem mondható el Máté Zsoltról, mert ő meg a korrektúrajelekre nem vetett ügyet. Azaz a "nagy öregek" ugyanúgy felemás módon jártak el, mint Máté Zsolt: a rendelkezésre álló mellékjelek felét figyelembe vették, a másik felét meg figyelmen kívül hagyták. Nem gondolhatjuk, hogy a figyelmüket kerülte el egyik, vagy másik jel, hiszen ezek  egymáshoz közel vannak és egyforma nagyságúak. Ha az egyiket látták, akkor látniuk kellett a másikat is. Inkább arról lehet szó, hogy a szerzők nem beszéltek arról, amit nem tudtak befogni a prekoncepciójuk szolgálatába.

Kérdés, hogy Máté Zsolt jogosan bírálja-e felül a finnugrizmus két nagy öregének megállapításait? Jobb-e Máté Zsolt prekoncepciója a "nagy öregekénél"? Máté Zsolt figyelembe veszi a "tprus" jelnév fölötti, madár-vonalnak nevezett hullámvonalat (8. ábra) és erre hivatkozva a temperius vagy temporius olvasatot javasolja az alábbi érveléssel, de nem ügyel a kettős kereszt alakú korrektúrajelekre, ami tévútra viszi.


4. ábra. Máté Zsolt téves érvelése a "tprus" jelnév olvasatáról

Máté Zsolt álláspontjával ellentétben nincs okunk azt gondolni, hogy a középkori dokumentumok olvasásában jártas nagy öregek figyelmét "csodálatos módon" elkerülte volna a "betűk felett repülő madár-vonal". Ez a figyelmetlenség egy ellentmondás lenne, amit Máté Zsoltnak valamivel alá kellene támasztania, azonban ilyennel nem szolgál. A sajnálatos helyzet az, hogy sehogyan sincs jelölve az "m" betű és ezt a "nagy öregek" jól értékelték. Gondolhattak arra is, hogy a hullámvonal csak a magánhangzók hiányára utal, ezt azonban nem tárgyalták, mert ők egy pergőhang jelét szerették volna felmutatni ebben a jelben s ahhoz nem kellettek magánhangzók.

A lényeg ebben a magyarázkodásban az "egyéni variációk" léte. Máté Zsolt azt állítja, hogy a fenti hullámvonal az m, n, r betűk kihagyását jelezheti, valamint a hozzá tartozó magánhangzókét is. Ez eleve túlságosan nagy szabadsági fok, ráadásul ezen felül még az egyéni variációkat is figyelembe kellene vennünk. Szükség lenne valamilyen bizonyítékra, ami alátámasztaná azt, hogy ez a hullámvonal nem csak a magánhangzók hiányára utal, hanem az "m" betűre is - de ilyen konkrét példával és alátámasztással Máté Zsolt nem szolgál, nem is szolgálhat - hiszen a nikolsburgi ábécé másolójának aligha ismerjük az egyéni rövidítési és jelölési szokásait.

Nem fogadható el Máté Zsoltnak az a gondolata, hogy a hullámvonal csak egyetlen "m" betűt helyettesít, mert ez esetben a hullámvonal nem rövidülést eredményez, hanem zavart. Sokkal egyszerűbb és célszerűbb lett volna leírni a tmprus szót, mint egy fejtörésre okot adó hullámvonalat rakni a tprus fölé. Ebből következően a hullámvonal nem az "m" betűt helyettesíti és a nagy öregek helyesen olvasták el a tprus alakot. Mivel azonban a hullámvonal ott van a jelnév felett, kétségkívül volt valamilyen jelentése is. Kézenfekvő annak feltételezése, hogy a repülő madár a magánhangzók kihagyására utal s ezt lehetővé is teszi az egyéni jelölési megoldások korabeli léte.

Fontos ellenőrzési lehetőséget kínál, hogy a hullámvonal feloldásának Máté Zsolt által javasolt módja (vagyis a temporius olvasat) értelmes eredményre vezet-e? Azt kell megállapítanunk, hogy erről szó sincs, Máté Zsolt olvasata egy tökéletes káoszhoz vezet. Ugyanis Máté Zsolt nyilvánvaló tévedésre (a jobbról balra menő sorvezetés figyelmen kívül hagyására) alapozott véleményével ellentétben az "ent/ten" és a "tprus" nem egymás után következik. Aztán vannak korrektúrajelek is (amiket Máté Zsolt nem vett figyelembe) s amelyek szerint a "tprus" nem is alkot egy külön, negyedik sort, hanem része a nikolsburgi ábécé harmadik sorának. Ebből következően a "tprus" nem értelmezhető megjegyzésként (mint azt Máté Zsolt tette), hanem csak jelnévként (mint a többi nikolsburgi jel is). A mondottak miatt a temporius "korábban" megjegyzés akkor sem vonatkozhatna az "nt/ten" jelre, ha az értelmezése kifogástalan lenne.

Ezzel szemben, ha a hullámvonalat a hiányzó magánhangzókra való utalásnak tekintjük és a vélük való kiegészítés után a tapar us "szabír ős" hangalakot állítjuk elő, akkor logikus és illeszkedő hangalakot és olvasatot kapunk. Nem kell meghamisítanunk a nikolsburgi ábécét, sőt találunk seregnyi párhuzamot és írásemléket, amely az olvasatunkat igazolja. Persze ennek a "szabír ős" olvasatnak a megértéséhez az szükséges, hogy a "tudós" olvasók is ismerjék a magyar ősvallást és annak jelképrendszerét, ám az egyetemeinken ma sem oktatnak ilyesmit, inkább leplezetlen, vagy alig leplezett megvetéssel kezelik az ősvallásunkat is, meg a székely írást is. Amíg ez az oktatási gyakorlat nem változik meg, addig aligha számíthatunk a capita dictionumok helyes értelmezésére az akadémikus "tudomány" szakértői részéről.


5. ábra. Szergej Botalov által közölt ogur/szabír jelvény a "tprus" jel keleti változatával, azaz a szabírok (a honfoglalásra készülő magyarok) is használták a "tprus" (szabír ős) jel megfelelőjét, ha az Urál mellett nem volt latin megjegyzés, akkor a nikolsburgi ábécében sem az

Szekeres István írja a fészbukon 2017. 12. 17-én: "A latin temperius szó jelentésének ... utánanéztem Finály Henrik híres latin szótárában, mert a tprus valóban lehet a temperius rövidítése. ... Csakhogy — más a jelentése: „igehatározólag tempore v. hat. esete avult formáiban tempori és temperi (kf. temperius) idején, a maga idején, alkalmasabb időben” (A „korábban” jelentés az „antea” szóval kapcsolatos. Tehát: „a maga idején, alkalmasabb időben”. az utóirat, utószó tartalma: „a maga idején, alkalmasabb időben”. Vagyis: „a maga idején, alkalmasabb időben” „úgy kell írni, használni a székely betűket, ahogy fel vannak sorolva”. 

Szekeres István persze téved, mert a "tprus"-nek a fentebb mondottak miatt nem lehet temporius a feloldása. Szótári kutatásai azonban arra intenek, hogy a temporius magyarázat sem feltétlenül jelenti azt, hogy korábban - azaz Máté Zsolt hipotézisének minden részlete hibás, vagy bizonytalan.


bilabiális tremulans

A "tprus" és a "tpru" egyik első téves magyarázata a bilabiális tremulans kóbor ötlete volt. Jakubovich Emil is említi, meg Németh Gyula is. Ez utóbbi nyelvészünk írta az 1934-ben megjelent tanulmányában, hogy "a tpru a bilabiális tremolans jele", amihez a lábjegyzetben hozzáfűzte, hogy "A bilabiális tremolans (helyes latinsággal tremulans) – régies terminológia, laza, rezgő ajakzárat jelölt."

A wikipédiában az alábbi meghatározást találjuk: "A hangtanban, a pergőhangok (idegen szóval trillárisok vagy tremulánsok) olyan rotacizáló mássalhangzók, amelyeket a hangképző szerv és a hangképzés helye közti vibráció hoz létre. ... A bilabiális pergőhang a beszédben viszonylag ritka."  A különféle pergőhangokra európai tájnyelvekből, vagy Afrikából hoz példát. Magyar példája nem nagyon van, a szakirodalomban a Tprügy földrajzi név és a tprüsszentés vetődött fel, de ezeket aligha gondolhatjuk a magyar nyelv jellegzetes szavainak.



6. ábra. A nikolsburgi ábécé az 1400-as évekből származó forrásban a cikkünk tárgyát képező "tprus" jel a negyedik sorban van legalul, a felületes szemlélő számára elkülönül a többi jeltől, ezért lehetségesnek tűnik akár aláírásként (Friedrich Klára ötlete), vagy megjegyzésként (ezt meg Máté Zsolt feltételezte) is magyarázni




7. ábra. A nikolsburgi ábécé jelei a helyes sorrendben (a jelsort a korabeli korrektúrajelek alapján készítettem), a "tprus" jel nem az "ent/ten" után következik, hanem a harmadik sor végéhez tartozik (a jobbról induló sorvezetés miatt ez a sorvég a bal szélen van!) 


Értéke e halva született gondolatnak is van. Mégpedig az, hogy Németh Gyula még hangrögzítőnek (pergőhangot rögzítőnek) vélte a "tpru" és "tprus" jelet. Tehát lényegét tekintve ugyanolyan jelnek, a székely írás különös hagalakú, de egyenrangú írásjelének gondolta, mint a nikolsburgi ábécé, vagy Thelegdi János többi jelét is. Ezért az ő idejében a nikolsburgi ábécé jelsorába még beletartozott a "tprus" jel is. Ha közreadták a jelsort, akkor abból nem hiányzott, nem volt átrakva valamilyen másik (aláírás, vagy megjegyzés) kategóriába sem a "tprus". Németh Gyula - bár a jel jelentését nem találta el - még nem hamisította meg elviselhetetlen mértékben a székely írás egyik legfontosabb írásemlékét, csak tévedett. Ezt azért tette, mert ismerte Jakubovich Emilnek a nikolsburgi jelsorról adott álláspontját, amelyből világosan kitetszik, hogy a "tprus" jel - bár első pillantásra mintha egymagában egy külön, negyedik sort alkotna - valójában a harmadik sor végébe való, oda kell beszúrni (2-4. ábra). Jakubovich Emil, a nikolsburgi jelsor elemeit jobbról balra haladván sorolva, azt írja az "est" után és az "us" előtt, hogy "jellel betoldva: tprus" (Jakubovich Emil: A székely rovásírás legrégebbi ábécéi, Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest, 1935, 5. oldal). Ez a lényeges híradás és a két, kettős kereszt alakú korrektúrajel Németh Gyulán kívül kezdetben elkerülhette a figyelmét mindegyik szerzőnek, akinek a nevét ebben a cikkben megemlítjük. Ez figyelmeztethette volna őket arra, hogy a "tprus" ugyanolyan kutyaközönséges jele a nikolsburgi ábécének, mint a többi, nem lehet rá a többiekétől alapvetően eltérő magyarázatot adni.


8. ábra. A "tprus" jelre vonatkozó korabeli, kettős kereszt alakú korrektúrajelek, a felületes szemlélő számára észrevehetetlenek, ez a felületesség azonban szükséges volt a temporus-téveszme kialakításához és diadalmenetéhez, a latin betűs tprus felirat fölött lévő hullámos vonal a magánhangzók kihagyására emlékeztet


Hibája az íróasztal mellett született magyarázatnak, hogy ha a nyelvünkben ritka, vagy inkább nem is létezik ez a pergőhang, akkor a jelére sem volt szükség a székely írásban. Hegel szerint "Ami létezik az szükségszerű és ami szükségszerű, az létezik". Ebből következően, ha a nyelvünkben lényegében nincs bilabiális tremulans, akkor annak a székely írásban sem lehet jele.

Németh Gyula virtuális szobra e tévedése miatt megrepedezett. Pedig ez csak a bilabiális tremulans-téveszme volt, mert ekkor még a temporius-téveszmét fel sem találták. Idővel azonban az akadémikus "tudomány" is belátta: más magyarázatot kell találni a nikolsburgi "tprus" jelre, azonban  a temporus-téveszménél többre nem futotta a tehetségéből.


Vékony Gábor

Vékony Gábortól hallottam első ízben egy beszélgetésünk során, hogy a székely írás nikolsburgi ábécéjében szereplő "tprus" jelnek a latin temporius "korábban" lenne a magyarázata. Akkor arra gondoltam, hogy lám, ez esetben mégis elfogadják a "nagyok" is, hogy a székely írásnak lehet szójele. Persze azt nem értettem kristálytisztán, hogy mi szükség van erre a kivételes latin magyarázatra, amikor a többi jelnek magyar jelneve van.

Vékony Gábor arról volt nevezetes, hogy a székely írás honfoglalás-kori keletkezését hirdette s feltételezte, hogy a glagolitából is került hozzánk egy-két jel. Amikor egy beszélgetés során megemlítettem neki, hogy a dolognak fordítva kellett történnie, kiderült, hogy a kérdésben perdöntő Konstantin-legendát jobban ismerte, mint én.

Ebben a Konstantin-legendában maradt fent egy számunkra érdekes adat, amit a finnugrászaink sehogyan sem akarnak figyelembe venni és a nagyközönséggel közölni, amikor a székely írás eredetéről beszélnek. Arról van szó, hogy Konstantin, azaz Cirill (i. sz. 827—869) és Methód, a szlávok írást teremtő apostolai 862-ben kapták a kérést, hogy hozzanak létre egy szláv írást. Előzőleg jártak Kazáriában s ezen az úton találkoztak magyarokkal, amikor megismerhették az írásunkat is. 867-ben Rómában aztán azzal érveltek a triglosszia elv ellen (ami tiltotta Szentírásnak a zsidó, görög és latin nyelven túl további nyelvekre való lefordítását), hogy hiszen a magyaroknak és az avaroknak is vannak saját írással írt könyvei, amelyeket használnak az istentiszteletek alkalmával.

Vagyis, amikor a szláv írást még feltalálni és engedélyeztetni kellett volna, akkor nekünk már könyveink voltak, amelyeket a templomainkban használtunk. A polkorrekt szerzőknek erről nem illene beszámolniuk?

Ráadásul, ha ehhez a szláv híradáshoz hozzátesszük azt, amit a Quardusat-féle bibliafordításról tudunk, akkor az írástörténetünk kezd még jobban kirajzolódni. Dr. Tempfli Imre teológus-tanár (Königstein) írja Mit adott a kereszténység a magyarságnak c. tanulmányában (http://church.lutheran.hu/utitars/gyulekez/mitad1.htm), hogy „523-ban az egyik örmény püspök, Quardusat (Theoklétosz) és papjai hét évig hirdették az evangéliumot itt, a hunok földjén – a Kaukázustól északra, Cz. G. – lakó népek (onogurok, ogurok, szabirok, bolgárok, kuturgurok, fehér-ogurok és fehér-hunok) között. Sőt még a Szentírást is lefordították hun nyelvre. Munkájukat egy másik örmény püspök, Maq (Makariosz) folytatta, és olyan sikerrel, hogy egy korabeli görög utazó, Koszmasz Indikopleusztész, aki bejárta ezt a vidéket, ezt írta 547-ben kiadott művében, a Keresztény Topográfiában: a hunok földjén nagyon sok templom, keresztény hívő és szerzetes, valamint több püspök van. Őt igazolja az a tény, hogy I. Jusztinianosz bizánci császár (527-565) idejében a kazárok uralma alá került hunoknak és onoguroknak szervezett missziós püspökségeik voltak, és a püspökeik a magyar törzseknek is hirdették az evangéliumot.”  Azaz évszázadokkal a glagolita írás megteremtése előtt már léteznie kellett a komplett betűző írásunknak, mert bibliafordítást aligha lehet készíteni hiányos betűkészlettel vagy a csak korlátozottan alkalmazható magyar hieroglif írással.

Vékony Gábor mégis, a Konstantin-legenda ismerete ellenére is úgy állította be a dolgot, mintha a később engedélyezett szláv írásból, a glagolitából vettünk volna át jeleket a honfoglalás korában.

Teljesen logikus és szakmailag-etikailag hozzáillő, hogy ő ezt a temporius-téveszmét is képviselte.


Máté Zsolt

A temporius-téveszmét a Nyelvtudományi Közleményekben megjelent A székely rovásírás latin rejtélye  c. cikkében Máté Zsolt fejtette ki részletesen. A cikk több sebből vérzik.

Ő fogalmazza meg a sokak számára végzetesnek bizonyuló hibás tételt, miszerint a "tpru", ill. a "tprus" nem lehet hangjelzés. Indoklásul azt hozza fel, hogy az egyes ábécékben nem következetes a jelformák és a hangalakok használata. Ez az érvelés azonban erőtlen, mert a jelformák eltéréseiből nem következik, hogy a "tprus" nem hangjelölő. A jelformák eltérésére egyébként is van sokkal egyszerűbb, logikus magyarázat: az eltérő jelek nem pontosan ugyanazt jelentik, de azért még hangjelölők. A szó- és mondatjel is fonetikus.

A formai változatosság valóban létezik (a "tpru" és a "tprus" alakja valamelyest eltérő), ebből azonban nem következik, hogy a "tpru" és a  "tprus" nem lehet hangjelzés. Azaz nem formai következetlenségről van szó, hanem arról, hogy Máté Zsolt mindenáron a latin írásunk mai szabályait szeretné rákényszeríteni a több tízezer éves magyar hieroglif írásra, amelynek azonban saját szabályai vannak. Az ősvallás ismerete nélkül kíván ítélkezni az ősvallási jelképekről. Pedig könnyű belátni, hogy ha az Isten egyszer az égig érő fa, máskor meg a Nap alakjában jelenik meg előttünk, akkor az Isten jelképe is lehet többarcú. Persze a finnugrista ihletésű néprajz eljutott odáig, hogy kijelenthette: a magyar ősvallás kifejezés használata is tudománytalan, mert csak népi hiedelmekről (értsd: ostoba babonákról) lehet beszélni. Tudósgenerációk nőttek fel e magyar- és tudományellenes szemellenző árnyékában, aminek e kudarcsorozattal jött el a méltó aratása.


9. ábra. Máté Zsolt táblázata a capita dictionumok-ról


Nyelvtudományi Közlemények

Amikor a neves finnugrista folyóiratban Máté Zsolt tanulmányát elolvastam, azonnal tollat ragadtam és megírtam egy helyreigazító cikket. El is küldtem a szerkesztőségnek, kérvén a véleményezését és a közlését, azonban a mai napig nem kaptam rá érdemi választ. Néhány év után, elunván a várakozást, rákérdeztem a dologra, de csak a cikket kaptam vissza. Elfeledkeztek róla.

A finnugrista szerkesztőségeknek ez a rendszerszerű magatartása, amikor körön kívüli szerzőtől érkezik egy közlésre szánt dolgozat. A szerkesztőségben nyilván azt vizsgálják, hogy van-e tudományos fokozata, vagy legalább végzettsége, megfelelő beosztása a szerzőnek. Ha ez rendben van, akkor az írása jobbára tudományosnak és közölhetőnek minősülhet, egyébként inkább félreteszik a sarokba és elfeledkeznek a cikkről is, meg az elemi udvariasságról is, amely a válaszadást elvileg megkövetelné. Nincs ezzel az eljárással hiba ebben a tudományos közegben, hiszen Róna-Tas András professzor úr leírta és közre is adta már, hogy a Tudománynak nem feladata a dilettánsok kérdéseire való válaszolgatás. Mivel Róna-Tas András az akadémikus "tudomány" meghatározó jelentőségű személyisége, az álláspontja mérvadó, sőt azt talán túl is lihegik egyes szerkesztőségek. Ez az eljárás nyilvánvalóan kényelmesebb, mint a cikkek tartalmának megértése. Pedig a cikkemben volt használható érv, amit később Sándor Klára is elfogadott: arra hívtam fel a nagyérdemű Tudomány figyelmét, hogy a nikolsburgi ábécében a "tprus" nem a harmadik sor elejét képező "nt/ten" után áll, hanem attól jóval távolabb, a harmadik sor végébe kell beszúrni a korrektúrajeleknek megfelelően - ami miatt nem adható rá olyan magyarázat, mint amilyet Máté Zsolt feltételez.

A szerkesztőség "mentségére" szóljon, hogy a cikk érdeméhez hozzá sem tudtak volna szólni. A minimális rovológiai szaktudás hiányában nem vehették észre, hogy Máté Zsolt tanulmánya egy fatális hibára épül. Máté Zsolt ugyanis nem gondolt arra, hogy a nikolsburgi ábécé sorvezetése nem balról jobbra halad, hanem fordítva, ezért az "ent/ten" jel után nem a "tprus" következik. Hiszen az egyetemeinken a székely rovásról nem tanítottak szinte semmit a szerzőnek sem, meg a szerkesztő uraknak és hölgyeknek sem. Miközben jól a nebulók agyába vésték a Zsirai-féle "finnugrista szókincset" (a "dilettáns"-tól az "elmebeteg"-ig), amivel a körön kívüliek még oly nagyszerű felismeréseit is le kell szólni a tudományos igényű párbeszéd helyett. Az egyetemeinkről (tisztelet a kivételnek!) e témában képzetlen, a magyar kultúrát gyűlölő barmok sorát öntik a nyakunkba.

Ez a rendszerszerű finnugrista eljárás persze cáfolja a gondolkodástól rettegők jámbor reményét, miszerint arra vannak a szerkesztőségek, hogy szűrőként viselkedjenek és megrostálják a szerzők dolgozatait. Ez a példa is azt bizonyítja, hogy hibás e vallásos jellegű hit, miszerint a szerkesztőségek szűrőjén átment és tudományosnak hirdetett folyóiratban megjelent cikkek garantáltan tudományosak lennének. Korántsem ennyire rózsás a helyzet. Ha a szerkesztőség eljárása inkorrekt, a szerkesztők tudása és lelkiismeretessége pedig csapnivaló, akkor ez a köznépi hiedelem a dugába dől és a selejt trónra emelését teszi lehetővé az akadémikus áltudomány nagyobb dicsőségére. Most is valami hasonló történt. Egy kapitális hiba jelent meg egy tudományosnak vélt folyóiratban, félrevezetve az akadémikus Tudományban vakon hívőket. Egyúttal letakarva a hun-magyar azonosság bizonyítékát is, amivel a finnugrizmus legfontosabb politikai törekvését szolgálják.


Róna-Tas András

A professzor úr az MTA rendes tagja és meghatározó alakja, a munkássága azonban ellentmondásos. Egyrészt kitűnően meghatározza a tudományos igényű vita követelményeit, másrészt azonban kijelenti, hogy a tudománynak nem kötelessége választ adni a dilettánsok kérdéseire. Az előbbi egy elméleti alapvetés, az utóbbi pedig egy gyakorlati útmutató. Mondanunk sem kell, hogy a kettő üti egymást.

Persze azt sem könnyű eldönteni, ki számít dilettánsnak. Általában a tudományos fokozat és beosztás nélkülieket tekintik dilettánsnak, bár a szó eredetileg csak azt jelöli, aki "önmaga örömére" dolgozik egy szakterületen. Csakhogy a professzor úr a tudományos igényű vita elvi tisztaságú leírásakor - nagyon helyesen - semmit sem mondott a vitázó felek rangjáról és beosztásáról. A Tudománynak szánt fejtegetésében nem merte leírni, hogy a tudományos igényű bizonyítás, vagy cáfolat hitelét a rang, a cím és a beosztás adja. Róna-Tas András hivatalosnak és tankönyvszerűnek tekinthető álláspontja csak úgy értelmezhető, hogy nem a felek tudományos életben betöltött pozíciója (mert erről egy szót sem ejt), hanem érveinek helytálló volta dönti el a tudományos igényű vitát. Amivel messzemenően egyet lehet érteni.

Azaz elvileg egy dilettáns is jelentkezhet értékes hipotézissel s azt tudományos igénnyel bizonyíthatja is. A professzor úr kirakatba tett gondolatmenetéből következően, ha egy dilettáns tudományos igényű felvetését az akadémikus tudomány nem tárgyalja, akkor a tudomány legújabb eredményeit nem a tudományos címek, rangok és pozíciók birtokosai vagy bitorlói hozzák létre, hanem a dilettáns. Ez esetben azonban a professzor úrnak elvi éllel meghirdetett és a gyakorlatban alkalmazott eljárása alaposan eltér egymástól.

Ezek súlyos kérdések, aminek a megoldásával a hazai akadémikus "tudomány" nem bíbelődik. Ha nincs címe és rangja a tudományos állítás felvetőjének, akkor - a professzor úr gyakorlati iránymutatásának megfelelően - szóba sem állnak vele. Ez a tragikusan tudományellenes eljárás jelentős romboló energiát kölcsönöz a temporius-téveszmének, fokozva annak pusztító erejét. Ha például a Nyelvtudományi Közlemények szerkesztősége az elvárható tudományos igényességgel ellenőrizte volna Máté Zsolt és e sorok írójának "tprus" jelre vonatkozó írását, akkor az egetverő melléfogás nem jelent volna meg a hasábjain tudományos eredményként, vagy azt legalább helyreigazíthatták volna.

Róna-Tas András professzor úr maga is áldozatául esett a saját kettős mércéjének. A jelek szerint ellenőrzés nélkül elfogadta Máté Zsoltnak a tudományos folyóiratnak számító Nyelvtudományi Közleményekben közzétett tudománytalan ötletét. A professzor úr bizonyára tudja, hogy a székely írás emlékein általában, a nikolsburgi ábécében pedig konkrétan is jobbról balra halad a sorvezetés, ezért a "tprus" nem az "ent/ten" jel után következik s így az egyébként sem helytálló temporius "korábban" értelmezés eleve nem vonatkozhat az "ent/ten" és a "tprus" kapcsolatára. Róna-Tas András professzor úr feltehetően nem vizsgálta meg alaposan Máté Zsolt tanulmányának érveit (amivel sutba dobta a saját tudományos igényű gondolatmenetét, hiszen az értékeléshez elvileg meg kellene érteni az értékelendő tételt). E helyett a gyakorlati, ám tudománytalan eljárást követhette s feltehetően az alapján döntött, hogy van-e tudományos fokozata Máté Zsoltnak, meg hogy komoly tudományos folyóiratnak tekinthető-e a Nyelvtudományi Közlemények. Mivel a címek és a rangok rendben voltak, a professzor úr tudósként - a temporius-téveszmével szemben - gyengének bizonyult. A bukását az dokumentálja, hogy a nikolsburgi ábécé általa közölt jelsorából indoklás nélkül kihagyta a "tprus" jelet (A honfoglaló magyar nép, Balassi Kiadó, Budapest, 1996., 336-337. oldal).

A fiaskó következtében a tágra nyílt szemű publikum most sem kaphatta meg a nikolsburgi ábécé valódi leírását, most is el lett rejtve előle a székely írás szó- és mondatjeleinek léte meg a hun-magyar azonosságot bizonyító mondatjel értelme.

Hiába, ez a temporius-téveszme egy borzasztó istencsapása! Még az MTA stabilnak és megbízhatónak mondott kőoszlopait is képes semmivé foszlatni.


Sándor Klára


A szegedi nyelvész professzor több érdekes írásában foglalkozik a székely írással, ezekben azonban  téves álláspontot fejt ki a nikolsburgi ábécéről és a "tprus" jelről.

A Székely írás reneszánsza című, 2017-ben megjelent kötetének 18. oldalán ellentmondásosan ismerteti a nikolsburgi ábécét és a "tprus" jelet:


10. ábra. A zamárdi avar szíjvégen az égig érő fát ábrázolta az avar ötvös, a fa csúcsán pedig elmosódottan megjelenik a székely írás "us" jele, a két jel ábrázolása logikus és összetartozó, mert az égig érő fa azonos a Tejúttal, az "us" jel pedig a Tejút hasadékát ábrázolja (fotógrafika)

Például nem megfelelő a "tprus" jelnévre adott magyarázata. Sándor Klára a forrásban szereplő "tprus" jelnév helyett a Máté Zsolt-féle  téveszme elfogadására utaló "t(m)pr(us) NT?" szöveget közli s ebből az NT-t tekinti "a székely jel átbetűzésé"-nek. Ez több ok miatt is téves.
- Egyrészt, mert a forrásban semmi nyoma sincs az "m" hangnak, ez csupán Máté Zsolt hibás és minden alapot nélkülöző feltételezése, mert semmi sem  bizonyítja, hogy a "tprus" jel fölött lévő hullámvonal nem csak a magánhangzók, hanem vélük együtt az "m" jele is lenne (5. ábra).
- Másrészt, mert az "us" zárójelbe tétele indokolatlan, azt Jakubovich Emil és Németh Gyula helyesen olvasták el, ezért is szerepel a jelnév végén. Az "us" jel a "tprus" jel avar megfelelőjét ábrázoló szíjvégen jelszerűen is megjelenik (6. ábra).
- Harmadrészt azért téves Sándor Klára "módosított jelneve", mert indokolatlanul szerepel a végén az NT, ami egy újabb utalás arra, hogy Máté Zsolt fatális tévedésre alapozott magyarázatát vette alapul s a "tprus"-t csupán az "nt/ten" korábbi alakjának tekinti.

Az NT szerepeltetése a nikolsburgi ábécé indokolatlan és megtévesztő megváltoztatását jelenti. Nem az NT utal a jel hangalakjára, hanem a "tprus". Az NT és a "tprus" a nikolsburgi ábécé meghamisítása nélkül nem cserélhető fel.

Sándor Klára a fenti kötet 25. és 27. oldalán írja a "tprus" jelről: "A legtöbb fejtörést a kutatóknak a legvégül betoldott, negyedik sorban álló furcsa jel okozta. A jel alakja egy hatlábú rovarhoz hasonlít, Telegdi és Kájoni ábécéjébe is bekerült. ... Az elegáns - és meggyőző - megfejtéssel végül Máté Zsolt állt elő. ... jutott arra a következtetésre ... hogy a latin temperios vagy temporius rövidítése ... vagyis a betoldott hatlábú rovar az "nt" régebbi változata".  

Mi azonban úgy gondoljuk, hogy egy elemi hibára épített magyarázat korántsem elegáns, nem is meggyőző. Sándor Klára kapott tiszteletpéldányt mindkét kiadványomból (Varga/2010. és Varga/2014), amelyben Máté Zsolt álláspontját bíráltam, sőt erre a hibára egy könyvheti személyes beszélgetésünkben is felhívtam a figyelmét. Ennek az lett az eredménye, hogy egy lábjegyzetben, a munkáimra való hivatkozás és a nevem említése nélkül elismerte a malőrt, de rögvest ki is talált egy szerinte mentő megoldást a "tudományos" hipotézis védelmében: "Máté (2001: 190) tévesen írja, hogy jó helyen, az "nt" után áll a régebbi változat (a jel  nikolsburgi változatáról van szó - VG). Ennek azonban Máté megoldása szempontjából nincs jelentősége, hiszen a másolót megzavarhatta a latin írás iránya - a bal oldali első, nem a jobb oldali első jel után írta a betoldást -, s minthogy nem ismerte a székely írást, nem is vette észre a hibát."

Baj van a temporius-téveszme védelmében felhozott magyarázatokkal is. Sándor Klára emlékeztet rá, hogy Thelegdi Rudimentájában és a tőle másoló Kájoninál is az "nt/ten" után áll a "tpru" jel, ami megengedi azt az értelmezést, hogy az "nt/ten" jel korábban úgy nézett ki, mint a "tpru/tprus". S feltételezi, hogy ez lett volna a helyes sorrend a nikolsburgi ábécében is, ha a másoló el nem véti a korrektúrajel helyét. Ez a magyarázat azonban több sebből vérzik.

- A nikolsburgi ábécé egyetlen ábécének nevezett  vegyes jelsorban közli az "nt/ten" és a "tprus" jelet is. Ez még az eredeti, ősi jelsorrend, amelyik vegyesen tartalmazza az egy hangot jelölő betűket, meg a szó- és mondatjeleket is. Ezzel szemben Thelegdi és nyomában Kájoni is különválasztja a valódi ábécét, amelybe csak egy hangot jelölő betűket tesz és külön sorban adja meg a capita dictionumokat, azaz a szó- és mondatjeleket. Ebből következően a nikolsburgi jelsort nem lehet összehasonlítani Thelegdi és Kájoni ábécéjével, mert az utóbbiak már nem az ősi jelsort képviselik, hanem egy modern rendszerező szemléletet. Ezért a Thelegdi és Kájoni féle külön sor sorrendjében tapasztaltakat nem lehet visszavetíteni egy előző századba és ez alapján hibásnak tekinteni a nikolsburgi "ábécé" ősi jelsorrendjét.

- Ha el is fogadnánk azt, hogy a tprus és a tpru az "nt/ten" korábbi alakját mutatja (de nem fogadhatjuk el), akkor is fennáll az az ellentmondás, hogy a tprus egy karcsú égig érő fát ábrázol, a tpru meg egy kerek Napot, vagy bogarat. Vagyis a kép nem világosabb lesz, hanem zavarosabb.

Azaz Sándor Klára, miután felhívtam rá a figyelmét, észleli Máté Zsolt katasztrofális tévedését, de a forrás félremagyarázásával, a másoló hibájának minden ok nélküli feltételezésével próbálja a "tudományossá" emelt butaságot megmenteni. Ezt nem tarthatjuk sem elegánsnak, sem meggyőzőnek, csak finnugrászosnak.


Végszó

Jakubovich Emil így értékelte a nikolsburgi ábécét: "első pillantásra meggyőzött arról, hogy ... ősi, keleti műveltségünk egyik legfőbb bizonyságának, a székely rovásírásnak hasonlíthatatlan becsű, legrégibb, középkori alphabetuma került elő" (Jakubovich/1935/3). Ez a méltó jellemzése ennek a nagyszerű forrásnak, pedig Jakubovich Emil számára még nem is lehetett világos a nikolsburgi ábécé egy-két jelének valódi jelentősége, szó- és mondatjel volta. Még nem tudhatta, hogy a "tprus" (tapar us "szabír ős") mondatjel a hun-magyar azonosság kétségtelen hitelű bizonyítéka, a középkori krónikáinkban is rögzített magyar történelmi hagyomány fényes igazolása.

Az akadémikus "tudomány" egy becsületes, okos, alapos, prekoncepció-mentes elemzés segítségével ezt és a nikolsburgi ábécé többi titkát is régen feltárhatta volna, ha ilyen elemzésre törekedett volna és képes lenne. E helyett inkább megpróbálja átírni a forrást, amivel - reményei szerint? - elodázhatja a hun-magyar rögvalóság nyilvánosságra kerülését.

A temporus-téveszme megakadályozta az akadémikus "tudomány" nagyjait a középkori forrás megfelelő leírásában. Még helyesen felsorolni és megnevezni sem voltak képesek a nikolsburgi jeleket, amit pedig a nagy elődök egyszer már jól elvégeztek. Csak le kellett volna másolniuk a régiek dolgozatait, vagy átvehették volna tőlem is a rekonstruált jelsort (4. ábra), ha ebben nem akadályozza őket az indokolatlanul nagy mellényük. A nikolsburgi ábécéről és a "tprus" mondatjelről adott leírásuk így csak a szakmai és etikai korlátaikat tükrözi, a magyar írástörténet tényeit nem. A "tprus" mondatjel példája jól dokumentálja, hogy ez a "tudomány" a nemzeti íráskultúra bemutatásakor a valóság helyett annak latinosra reszelt torzképét mutatja nekünk. Közpénzen?

Vagyis a temporius-téveszme akadálytalanul gázol keresztül a finnugrizmus legfelkészültebb bajnokainak gyülekezetén is, bűzölgő erkölcsi hullák halmait hagyva maga után.





További cikkek

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések